Emberölés Regölyben

2023. 08. 18., p - 22:59
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Feltehetően egy 43 éves helyi férfi holttestét találták meg. A helyszínelés jelenleg is folyamatban van.

Bejelentés érkezett 2023. augusztus 18-án a délutáni órákban a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, hogy egy helyi lakost már több, mint egy hónapja nem láttak. Az eltűnt házának udvarán a nyomozók egy férfi holttestét találták meg. Azonosítása jelenleg is folyamatban van. A helyszínre igazságügyi orvosszakértő is érkezett, aki a halálesettel kapcsolatban nem zárta ki az idegenkezűséget.

A nyomozók ellenőriztek egy, az eltűnttel egy lakcímen élő 42 éves férfit, az eltűnt testvérét, akinek elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.