Emberölési kísérlet Berhidán

2021. 08. 19., cs - 12:42
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint ma hajnalban egy 26 éves férfi több késszúrással megsebesített egy nőt.

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy 26 éves berhidai lakossal szemben. Az eljárás adatai alapján a férfi 2021. augusztus 19-én 4 óra 30 perc körüli időben Berhidán, egy buszmegállóban minden előzmény nélkül egy késsel rátámadt a vele szemben gyalogosan közlekedő nőre. A sértett védekezni próbált a számára csak látásból ismert személy szúrásai ellen, így dulakodás alakult ki közöttük. Az elkövető eközben saját magát is megszúrta, ekkor cselekményével felhagyott, majd a sértettet magára hagyva távozott a helyszínről. A kiérkező járőrök egy órán belül a lakásán elfogták a 26 éves berhidai elkövetőt, akit előállítottak a Veszprémi Rendőrkapitányságra. A nőt sérülései miatt kórházba szállították. A nyomozók a fiatalembert emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.