Engedély nélkül horgászott

2013. 12. 23., h - 07:29
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádat emelhetnek az orvhorgász ellen.

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a 45 éves férfi ellen, aki engedély nélkül fogott ki mintegy 150 kilogramm halat egy Bársonyoshoz közeli tóból. M. Gyulát 2013. augusztus 30-án Bársonyoson állították meg az egyenruhások. Akkor szállította haza a halakat. A járőrök először iratait ellenőrizték, majd a személygépkocsit is átvizsgálták. A csomagtartóban megtalálták a halakat, melyek kifogására nem volt engedélye a férfinak. A bűncselekményhez használt eszközök is a kocsiban voltak. A gumicsónakot, a hálót és a zsákot lefoglalták a rendőrök, M. Gyulát a rendőrök előállították a Kisbéri Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi ellen – előzetes letartóztatása mellett – orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség, melyet 2013. december 21-én vádemelési javaslattal továbbított a Komáromi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak