„Engedjetek el, mindjárt megszúrlak titeket”

2024. 09. 27., p - 11:19
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.

Rablás bűntett miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 60 éves felsőzsolcai lakossal szemben. A férfi július 1-jén 11 óra körül Miskolcon, egy bulgárföldi üzletben eltávolította az áruvédelmi eszközt öt üveg márkás szeszes italról, majd elrejtette a táskájában, és fizetés nélkül próbált távozni. A biztonsági személyzet még a boltban feltartóztatta a tolvajt, aki kést rántott, hadonászni kezdett vele, és közölte: „Engedjetek el, mindjárt megszúrlak titeket!” Majd fellökött egy alkalmazottat, és elrohant.

A rendőrök a bolt közelében fogták el az elkövetőt, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették.

A Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Épségben került elő

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai megtalálták az idős asszonyt, akit polgárőrök és családtagok is kerestek, majd átadták a mentősöknek.

 

Ghighi talált valamit!

A drogterjesztőt az utcán fogták el a rendőrök – több mint 8 millió forint értékű kábítószert foglaltak le tőle.