Építési területről is lopott egy férfi

2024. 03. 14., cs - 10:48
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonfüredi nyomozók egy lopássorozat elkövetőjét fogták el.

Egy balatonfüredi sértett még 2023 szeptemberében tett feljelentést, hogy az egyik csopaki építési területről szerszámgépeket, kéziszerszámokat és építési anyagokat vittek el. A tettes négyszázezer forintot meghaladó kárt okozott neki.

A nyomozók március 13-án délelőtt az egyik Balaton-parti panzióban elfogtak egy tiszanagyfalui férfit, majd előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra. A 40 éves gyanúsított kihallgatásakor elmondta, hogy többször haladt azon az úton, melyről rálátott az építkezésre. Egyik alkalommal meg is állt, majd az autójába rakodta az értékeket. A nyomozók a kutatás során ékszert, pénzt és egyéb értékek mellett szerszámgépeket is találtak nála, melyeket lefoglaltak. Az utóbbiakat a rendőrök már vissza is adták a sértettnek.

A tiszanagyfalui férfi ellen lopás miatt folyik büntetőeljárás.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!