Eredményes együttműködés
A polgárőrökkel való hatékony együttműködés eredményeként a dunakeszi rendőrök a bűncselekmény elkövetése közben tetten érték azt a két férfit, akik egy dunakeszi telephelyről fémhulladékot akartak eltulajdonítani.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Lajos 41 éves váci lakos és 16 éves társa ellen.
A polgárőrségtől jelzés érkezett a Dunakeszi Rendőrkapitányság felé arról, hogy egy Dunakeszin található telephelyről – feltehetően – vashulladékot akarnak ismeretlenek eltulajdonítani. A beszerzett információk alapján a dunakeszi rendőrök 2014. október 25-én megjelentek a helyszínen, ahol megállapították, hogy a területet körbevevő palakerítést több helyen megbontották, valamint a raktárépületben a belső fémszerkezetet leszerelték és azt egyéb tárgyakkal – fúró, létra – együtt összekészítették.
Még ugyanezen a napon - 23 óra körüli időben - a helyszín közelében várakozó rendőröknek jelezték a polgárőrök, hogy a telephelyhez érkezett egy kivilágítatlan személygépkocsi, majd a benne ülő két személy kinyitotta a kaput és beállt a területre.
A rendőrök az összekészített vasanyagok pakolása közben tetten érték a 41 éves férfit és fiatalkorú társát, akiket elfogtak és előállítottak. A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és K. Lajost őrizetbe vették.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.