Ereszcsatornát és klímaberendezéseket lopott
A csongrádi rendőrök elfogták azt a csanyteleki férfit, aki a közelmúltban egy templom ereszcsatornáját, valamint egy vendéglátóhely és egy egészségügyi intézmény klímaegységeit tulajdonította el.
A rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekményeket 2016. április 1-je és április 13-a között követték el. A rendőrségre 2016. április 13-án érkezett a bejelentés, miszerint az egyik csongádi templom ereszcsatornáját valaki eltulajdonította. Emellett bejelentés érkezett arról is, hogy a helyi egészségügyi intézmény épületéről két, külső falra felszerelt klímaberendezést is elloptak, hasonlóan az egyik felgyői vendéglátóhelyhez, ahonnan egy készülék tűnt el.
Az adatgyűjtés megállapította, hogy az ereszcsatorna lopással egy 36 éves csanyteleki férfi gyanúsítható megalapozottan. A feltételezett elkövetőnél tartott házkutatás során a nyomozók megtalálták a csongrádi templom faláról eltulajdonított csatornák darabjait, valamint a másik bűncselekményekből származó klímaegységek alkatrészeit is.
Az egyenruhások T. Istvánt a Csongrádi Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt cselekmények elkövetését. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.