Erőszakkal szerezte vissza a kölcsön adott pénzt

2014. 08. 08., p - 08:02
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veréssel fenyegette adósát egy 38 éves tornyospálcai nő.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást L. Gézáné 38 éves tornyospálcai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az asszony 2014. augusztus 4-én Tornyospálcán, tartozásának megadását követelte egy helybeli nőtől. Miután a sértett azt válaszolta, hogy a kölcsön adott pénznek csak egy részét tudja megadni, az asszony veréssel fenyegette, majd egy cserépkályhának lökte adósát. A bántalmazás következtében az áldozatnál lévő pénztárcából a földre hullottak a bankjegyek, melyekből L. Gézáné a tartozás összegét felvette, majd távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 38 éves nőt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.