Erőszakos ékszertolvaj

2015. 06. 20., szo - 19:18
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a nőt, aki egy miskolci ékszerüzletből eltulajdonított egy aranyláncot, majd az azt visszavenni szándékozó eladó ujját hátratörte.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást M.I. 64 éves ukrajnai állampolgár ellen.

A nyomozás elsődleges adatai szerint 2015. június 20-án 9 óra 15 perc körüli időben a gyanúsított egy Miskolc belvárosi ékszerüzletbe ment be, ahonnan egy aranyból készült nyakláncot tulajdonított el.

Az üzlet eladói az elkövető távozása után fedezték fel a hiányt és azonnal a lopással gyanúsítható személy keresésére indultak, akit a vásárcsarnokban – nyakában az ellopott lánccal – meg is találtak.

A tolvaj az eladók felszólítása ellenére nem adta át az ékszert, sőt a lánc felé nyúló egyik eladó ujját is hátratörte, majd menekülni kezdett, de ebben már két másik vásárló megakadályozta és a járőrök kiérkezéséig visszatartotta.

A rendőrök a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították az erőszakos tolvajt, akit gyanúsítotti kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására.


Kapcsolódó oldalak