Étterem és lakóház felgyújtásával fenyegetőzött

2025. 12. 04., cs - 07:25
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tartozásainak rendezésére a volt munkáltatójától követelt közel egymillió forintot a lakcím nélküli zsaroló.

A 38 éves férfi még 2024-ben kezdett el dolgozni egy szécsényi étteremben. Eleinte jó munkaerőnek tűnt, és a tulajdonossal is baráti viszony alakult ki, majd ahogy múltak a hónapok egyre többször késett el, majd több alkalommal beteget jelentett egy-egy napra és nem ment dolgozni. Megbízhatatlansága miatt megromlott a viszonya főnökével, aki kénytelen volt közel egy év után elbocsájtani. A sértődött férfi – a munkahelye elvesztése után – elkeseredésében a volt főnökét okolta azért, mert a közel egymilliós tartozásait nem tudta törleszteni hitelezője felé, és pénztelensége miatt elvesztette a balassagyarmati albérletét is. Kilátástalannak hitt helyzetében a 38 éves férfi elektronikus levélben pénzt követelt korábbi főnökétől, és azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben nem kapja meg a kért összeget, akkor az éttermet és a tulajdonos lakását is felgyújtja. A feljelentést követően a Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói egy egészségügyi intézményben elfogták a férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd a beismerő vallomása után őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak