Évekig bujkált a húszmilliós pénzmosás gyanúsítottja

2022. 08. 19., p - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hollandiában fogták el az évekkel ezelőtti bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A férfit most hozták Magyarországra, ahol a budapesti nyomozók őrizetbe vették.

A magyar hatóságok által három évvel ezelőtt kiadott európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján 2022 májusában a holland rendőrök Amszertamban fogtak el egy 64 éves ghánai-magyar kettős állampolgárt. A férfi a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály pénzmosás bűntett miatt folytatott nyomozásának adatai szerint hat bankszámláján mintegy húszmillió forintnyi, csalásokból származó pénzt fogadott, majd vett fel. A 2016-ban indult eljárásban a bűncselekmények elkövetésében résztvevő bűntársakat a fővárosi gazdaságvédelmi nyomozók korábban azonosították, ellenük már jogerős bírósági ítéletek születtek. A kettős állampolgárt most sikerült elfogni, őt augusztus 5-én a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai repülőgéppel hozták Magyarországra. A férfit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói vették át. A gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit azóta  a bíróság el is rendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újra járható a 48-as főút

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, a félpályás útlezárást 15 óra 45 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

 

„Jó buli” volt

A rendőrök néhány nap alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves férfit.

 

Őrizetben egy ózdi díler

A rendőrök elfogtak egy ózdi drogterjesztő férfit, akit elfogása után gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.