„Ez kemény lesz” – kezdte a rabló, akit harminchat órán belül elfogtak az újbudai rendőrök

2021. 06. 23., sze - 06:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy doboz sört és a dohánybolt bevételét követelte a férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett kísérlete miatt folytat eljárást egy budapesti férfivel szemben, aki a gyanú szerint egy fővárosi dohányboltba ment be haszonszerzési céllal, ám az eladó határozottsága és lélekjelenléte miatt üres kézzel távozott.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2021. június 20-án 10 óra 50 perc körüli időben egy 30 centiméteres csavarhúzóval a kezében ment be egy újbudai dohánykereskedésbe, ahol magához vett egy doboz sört, és a csavarhúzó hegyét az eladó felé tartva a pulthoz lépett. Az alkalmazottnak ekkor azt mondta, hogy „Ez kemény lesz.”, majd az üzlet teljes bevételét követelte tőle. A pénztáros erre határozottan közölte a férfival, hogy már úton van a biztonsági szolgálat. A rabló ekkor az üzlet kijárata felé indult a doboz sörrel, az eladó azonban rászólt, hogy azt hagyja ott, mert nem fizette ki, a férfi pedig megvált az italtól és távozott.

A nyomozás során a rendőrök azonosították a 27 éves T. Márkot, majd  2021. június 21-én elfogták és előállították a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozók az elkövetéshez használt csavarhúzót is megtalálták és lefoglalták, T. Márk pedig elismerte a bűncselekmény elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.