Ez már nem gyerekcsíny!

2023. 09. 19., k - 12:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 18 éves lány pusztán szórakozásból betörte egy hajdúnánási buszmegálló üvegét. Garázdaság miatt nyomoztak a helyi rendőrök.

Egy hajdúnánási buszmegálló megrongálásáról érkezett feljelentés a rendőrségre 2023. május elején, mert valaki betörte az utasváró edzett üveg oldalfalát.

A rendőrök az ügy felderítésébe kezdtek, és hamar a látókörükbe került egy három fős társaság. Mint kiderült, a csapatból egy 18 éves lány volt az, aki kővel megdobta a buszmegálló oldalfalát, ami apró darabokra tört. A fiatalok jót nevettek ezen, majd sietve távoztak.

Kihallgatásán a lány beismerő vallomást tett, garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben a Hajdúnánási Rendőrkapitányság. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

A rendőrség felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy egy jó heccnek tűnő gyerekcsíny is hamar jogsértésbe, bűncselekménybe torkollhat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.

 

Ki ismeri fel?

A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bolti tolvaj azonosításához.

 

Kétkerekűt lopott

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki eltulajdonított Szegeden egy biciklit.

 

Remekeltek

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata a 2. helyen végzett az Országos Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságon. Kollégáink ezzel a sikerrel jogot nyertek a Belügyminisztérium szervei részére szervezett tornán való részvételre is.