Ezúttal nem járt sikerrel

2024. 08. 13., k - 11:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többször is meglopta ismerősét egy férfi, nyomozás indult ellene a Szegedi Rendőrkapitányságon.

A megalapozott gyanú szerint augusztus 3-án éjszaka egy 35 éves férfi csaknem négymillió forintot vett ki egy konyhai széfből. Ezt követően megpróbált elmenekülni a szegedi lakásból, azonban a sértett felfigyelt a biztonsági eszköz csipogó hangjára, és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta. Az egyenruhások előállították a helybéli lakost, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy rendszeresen megkárosította ismerősét. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Lopás bűntette miatt indult ellene eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.