Fájdalomcsillapítót rabolt

2016. 03. 09., sze - 09:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök egy nap alatt azonosították a bűncselekményt elkövető 50 éves helyi férfit.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Iván 50 éves dunakeszi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. március 7-én 15 óra körüli időben ment be Dunakeszin egy gyógyszertárba, ahol kért egy doboz fájdalomcsillapítót, majd a kiszolgálást követően elővett egy kést, azt maga elé tartotta és fizetés nélkül magához vette a gyógyszert. A férfi ezt követően kerékpárra ült és elhajtott a helyszínről.  

A bejelentést követően a dunakeszi rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, melynek eredményeként a körzeti megbízottak egy nappal később azonosították és 2016. március 8-án 12 óra körüli időben Dunakeszin elfogták J. Ivánt. A férfit - előállítását követően – a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

J. Iván ellen a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.