Faléccel támadtak
Nem akart bokszolni, ezért támadtak egy fiatalemberre Szegeden.

A nyomozás adatai szerint egy nagyobb társaság beszélgetett, italozott Szegeden egy padon 2013. szeptember 12-én. Csatlakozott hozzájuk a későbbi sértett. Éjfél után a csoport egyik tagja bokszolni hívta a 31 éves férfit, aki nemet mondott, majd elindult haza. Hárman követték. A Tölgyes és a Lőcsei utca kereszteződésénél egyikőjük fejbe vágta egy 80 centiméteres léccel, majd valamennyien testszerte ütötték és rugdosták a földre kerülő sértett. Mobiltelefonját és cigijét elvették. A 31 éves szegedi lakost súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők.
A rendőröket egy állampolgár értesítette. A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei a helyszín közelében elfogták a 23 éves T. Tamást és a 36 éves D. Zoltánt. A harmadik támadó személyazonossága ismeretlen maradt.
A nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének módja és az eszköz alkalmas lehetett volna akár életveszélyes sérülés okozására is.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és kifosztás bűntette miatt javasol vádemelést a főügyészségnek a két támadó ellen. Mindkét gyanúsított előzetes letartóztatásban van.