Fecskendő az autóban és a táskában

2019. 09. 18., sze - 07:38
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőrnek és utasának is pozitív lett a drogtesztje, a csornai rendőrök elfogták őket.

A Csornai Rendőrkapitányság járőrei intézkedtek 2019. szeptember 17-én 22 óra 10 perckor egy BMW típusú személygépkocsi sofőrjével és utasával szemben, Csorna belterületen. A gépjármű átvizsgálása során az utastérben, valamint egy táskában is műanyag fecskendőket találtak a rendőrök, amelyekben fehér, kristályos szerkezetű kábítószergyanús anyag volt.  A gépjármű 23 éves sofőrje és 20 éves utasa az intézkedőknek elmondta, hogy a nap folyamán mindketten kábítószert fogyasztottak.

A járőrök a két fiatal férfit elfogták, és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol mindkettőjükkel szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott.

1

1

A csornai és a markotabödögei fiatalokat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.