Fegyvereket tulajdonítottak el
Vádemelést javasol a rendőrség három gyanúsított ellen, akik kiraboltak egy győri ingatlant.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozást folytatott a terheltek ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás adatai szerint a 20 éves H. Benjámin, a 32 éves P. Ferenc győri lakosok, illetve M. Norbert 45 éves nyárádi lakos 2014. július 25-én 21 óra körüli időben befeszítették egy családi ház ablakát. Bemásztak az épületbe, ahol megkötözték és megfenyegették az ott tartózkodó idős férfit. Az ingatlanban kutatást végeztek és eltulajdonítottak egy gázriasztó pisztolyt, egy légpisztolyt, két légpuskát, illetve több ékszert.
A nyomozók azonosították és előállították a gyanúsítottakat. Kihallgatásuk során egyikőjük elismerte a bűncselekmény elkövetését, a másik két férfi tagadta tettét. A bíróság két terhelt esetében előzetes letartóztatást, a harmadik gyanúsítottal szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.