Fél óra alatt rendőrkézen - videóval

2014. 07. 29., k - 13:24
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem sikerült kijátszania a szolnoki járőröket annak a férfinak, aki saját otthonában rabolt ki egy idős asszonyt.

Egy baseball sapkát viselő férfi jelent meg 2014. július 28-án 12 óra 30 perc körüli időben egy szolnoki idős néni otthonánál. A házba erőszakkal bejutott, majd késsel a kezében az értékei átadására szólította fel a sértettet. A támadó miután megszerezte az asszony ékszereit, földre lökte őt és a házban talált készpénzt is magához véve elmenekült a helyszínről.

 

A kirabolt idős néni azonnal értesítette a rendőröket, akik perceken belül a helyszínre érkeztek. A szolnoki járőrök az elsődlegesen beszerzett adatokat követően – a jó személy és helyismeretnek köszönhetően - kevesebb, mint fél órán belül a közeli utcában elfogták a támadót. A 35 éves N. Ferenc megpróbálta kijátszani az egyenruhásokat, hiszen menekülés közben eldobálta a rabolt zsákmányt és felsőruházatától illetve sapkájától is megszabadult. A járőröket azonban nem sikerült megtévesztenie, a férfit további intézkedés végett előállították a rendőrkapitányságra.

 

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást N. Ferenc ellen, akit őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak