Fél tucat kerékpárt lopott el Makón
Őrizetben a 26 éves biciklitolvaj.

A sértett értesítette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2014. május 1-jén, mert ellopták a kerékpárját. A makói nyomozók adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek. A nyomok egy 26 éves magyarcsanádi lakoshoz vezettek. Az R. Richárdnál tartott házkutatás során a sértett kétkerekűje mellett még két biciklit, alaktrészeket, valamint gyermeküléseket is találtak az egyenruhások, amelyek a megalapozott gyanú szerint bűncselekményből származnak. A terheltet 2014. május 6-án előállították a Makói Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatása során beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az elmúlt hónapban négy másik kerékpárt is eltulajdonított Makó területéről oly módon, hogy a biciklikről erővágóval vágta le a zárakat. A rendőrök a lopott kerékpárokat visszajuttatták jogos tulajdonosainak.
R. Richárd ellen - őrizetbe vételének elrendelése mellett - lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.