Felderített, érthetetlen pusztítás

2023. 05. 17., sze - 08:18
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták azt a 26 éves férfit, aki közel két tucat skarlátvirágú galagonyát tett tönkre egy átmulatott éjszakán - a gyanú szerint.

A rendőrök 2023. május 11-én értesültek az előző éjszakai pusztításról. Az Ady Endre út nem hasonlított korábbi önmagára: a 2021 novemberében, helyi önkéntesek által elültetett, 20 darab skarlátvirágú galagonya dísznövény a törzsüknél fogva kitörve, kitépve hevert. Az anyagi kárt 1,2 millió forintban állapították meg.

A rongálással a rendőrök egy nap alatt összefüggésbe hoztak egy helyi férfit, aki beismerte, jelentősebb mennyiségű szesz elfogyasztása után hazafelé sétált, amikor az útjába kerülő díszfa törzsét megmarkolta, majd addig hajlította, amíg reccsenést nem hallott. Eggyel nem elégedett meg, az utcában sorakozó, további 19 facsemetével is ugyanezt tette. Tettére magyarázatot nem adott, cselekményét sajnálta és szégyellte.

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Hírfolyam

 

Köszönjük a lakosság segítségét!

A DELTA Program végrehajtása során közzétett körözésünk alapján – egy lakossági bejelentést követően – fogtak el rétsági munkatársaink egy 50 éves férfit.

 

Tanácsosok lettek

Az elmúlt hetekben a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományából két kollégánk is magas szintű állami elismerésben részesült.

 

Felismeri?

A Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy ismeretlen elkövetővel szemben.

 

„Kikristályosodott” alsónadrág

A bajai rendőrök lezárták annak a sükösdi férfinak az ügyében folytatott nyomozást, aki elfogásakor a fehérneműjében bruttó 13 gramm kristályt rejtett, otthonában pedig közel 220 gramm cannabist és egy extasy tablettát találtak.

 

Összesítés

Intézkedések a jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban.