Félelemkeltés a telefonfülkéből

2025. 07. 18., p - 07:54
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 45 éves férfi a debreceni 22 emeletes társasház felrobbantásával fenyegetőzött. A járőrök egy órán belül elfogták, a nyomozók pedig most befejezték az ügy vizsgálatát.

Tavaly szeptember 13-án hajnalban érkezett bejelentés a 112-es segélyhívóra. A telefonáló csak ennyit mondott: „Fel akarom robbantani a 22 emeletest!”, majd letette.

Azonnal több egység is társasházhoz indult és elkezdték a bombakutatást, közben a telefonáló azonosítása, valamint keresése is zajlott. A bejelentés egy belvárosi fülkéből érkezett, így a járőrök percekkel a hívást követően már a környező utcákban cirkáltak. Hamar kiszúrtak egy középkorú férfit, megállították, igazoltatták, majd elszámoltatták a történtekkel kapcsolatban. Beismerte, hogy ő telefonált, ittasságával és szórakozottságával magyarázta tettét. Nem akart robbantani, csak jó heccnek gondolta.

Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra, a nyomozók közveszéllyel fenyegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A napokban lezárták az ügyet, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

A közveszéllyel fenyegetés és a hamis bejelentés nemcsak felelőtlen cselekedet, hanem súlyos bűncselekmény, amely komoly jogi következményekkel jár. Az ilyen jellegű hívások elvonják a hatóságok figyelmét a valódi vészhelyzetek kezelésétől, és felesleges riadalmat keltenek a lakosság körében. Kérjük, minden esetben csak valós, indokolt helyzetben értesítse a rendőrséget!


Kapcsolódó oldalak