Felelőtlen
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.
Egy férfi 2025. július 26-án nem sokkal éjfél után Budapest IX. kerületében, a Kvassai Jenő úton haladt taxijával a Kvassai híd irányából a Soroksári út felé, amikor a kereszteződéshez érve a tilos jelzés ellenére nem állt meg, hanem továbbment és összeütközött egy autóval.
A taxiját használó férfinak két utasa volt; barátait vitte volna szórakozni, mindhárman megsérültek. Az egyik utas, egy nő 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A másik autóban nem sérült meg senki, anyagi kár keletkezett.
Az 54 éves N. Attila alkoholt nem fogyasztott, de a kábítószergyorsteszt kokainra pozitivitást mutatott, továbbá a ruházatából 3 darab, fehér porral szennyezett nejlontasak is előkerült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indított eljárást, és a nyomozás során azt is vizsgálják, hogy N. Attila bódult állapotban okozta-e a balesetet. Kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.