Felfegyverkezve elkövetett garázdaság Salgótarjánban

2018. 04. 28., szo - 10:46
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 35 éves és egy 36 éves salgótarjáni lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2018. április 27-én 20 óra körül a két férfi egy salgótarjáni családi házban – szóváltást követően – dulakodni kezdett egymással. A vita az utcán folytatódott, ahol a 35 éves férfi, egy az ingatlanból származó baltával fenyegette meg társát, aki egy szemetes kukát dobott támadója felé. Ezt követően a 36 éves férfi a társa kezéből a baltát kivette, majd azzal már ő fenyegette meg ismerősét. Az eset során senki sem sérült meg.

A rendőrök Cs. Sándort és D. Sándort a helyszínen elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak