Felfegyverkezve elkövetett garázdaság Héhalomban
A pásztói rendőrök beazonosították és elfogták a 29 éves férfit.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett a bejelentés 2019. július 28-án 2 óra 7 perckor, miszerint egy héhalmi rendezvényen ismeretlen férfi támadt az ott szórakozókra.
A pásztói nyomozók az adatgyűjtés eredményeként beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves helyi lakost.
A nyomozás adatai alapján 2019. július 28-ra virradó éjszaka az egyik héhalmi szórakozóhelyen megtartott rendezvényről az alkalmazott kivezetett egy vendéget, melyet követően a 29 éves férfi a pultossal és az italboltban tartózkodókkal kiabált, valamint verekedésre szólította fel őket. Ezt követően a helyiségből kiment, majd a gépkocsijából kivett – eddig ismeretlen – vágóeszközzel tért vissza az üzletbe, ahol azzal megvágta egy férfi homlokát, aki ennek következtében megsérült.
A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a Pásztói Rendőrkapitányságra előállították, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.