Felfegyverkezve elkövetett rablás Kiskunfélegyházán

2023. 08. 30., sze - 08:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vettek egy 26 és egy 32 éves férfit a rendőrök, akik a gyanú szerint légpuskával hátba lőttek egy 70 éves embert, hogy megszerezzék a sertését.

Kutyái ugatására ébredt egy 70 éves férfi 2023. augusztus 28-án hajnalban kiskunfélegyházi otthonában. Az egyedül élő idős ellenőrizni akarta, hogy minden rendben van-e a ház körül, ezért felkapcsolta a kerti lámpát, és az udvarra ment. Legnagyobb meglepetésére szabadon találta a disznóit, ami azért volt különös, mert bezárta őket az ólba, amikor beesteledett. Az is feltűnt neki, hogy egyikük hiányzik, ezért keresni kezdte volna, de hirtelen éles fájdalmat érzett a derekában, később kiderült, valaki meglőtte egy légpuskával. A férfi a házba menekült, majd újabb lövés dördüld. Az már csak a bejárati ajtót találta el, aminek kitört az üvege. A sértett rémülten rohant a telefonhoz, és bejelentette a történteket a rendőrségen. Eközben attól rettegett, hogy támadói utánamennek, de szerencsére hamar érkezett a segítség, a rablók pedig inkább kereket oldottak.

A kiskunfélegyházi nyomozók az elkövetők mielőbbi kézre kerítése érdekében adatgyűjtésbe kezdtek és helyszíni szemlét tartottak. A nyomok azt igazolták, hogy a sertéseket a tulajdonos valóban bezárta, ám valaki levágta az ajtóról a láncot. A kiszemelt állatot takarmánnyal elcsalogatták, majd amikor a sértett kiment a házból, rálőttek. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A nyomozók rövid idő alatt azonosították és elfogták a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítható 26 és 33 éves férfit. Az egyenruhások megtalálták a kocát, majd visszaadták a tulajdonosának. Az elkövetőknél kutatást tartottak, előkerült a légpuska is, és lefoglalták a nyomozók.

A két férfit a rendőrök – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.