Felgyújtotta a házat
A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére érkezett bejelentés 2019. november 20-án 24 óra körül arról, hogy Ebesen ég egy családi ház.
A rendőrök a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársaival érkeztek a helyszínre, ahol már az elsődleges információk szerint gyanú merült fel, hogy szándékosan gyújtotta fel valaki az ingatlant.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben, amely során gyanúsítottként hallgatták ki a családi ház tulajdonosának élettársát.
A megalapozott gyanú szerint a 45 éves férfi égésgyorsító segítségével felgyújtotta a lakóházat, ami ennek következtében a berendezéssel együtt teljesen leégett. Az ebesi lakos több tízmillió forint kárt okozott a sértettnek.
A rendőrök M. Tibort őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.
A nyomozó hatóság a férfival szemben jelentős kárt okozó rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, aminek vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársai, és az iratokat átadták az ügyészségnek.