Felismerték, elfogták, kihallgatták

2023. 05. 08., h - 08:57
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi kerékpárt lopott a jánoshalmi buszmegállóból vasárnap hajnalban. Alig öt órával később már kattant a kezén a bilincs.

 

Egy 21 éves férfi még szombaton este letette a kerékpárját a jánoshalmi buszmegállóban, majd azt persze gondosan lezárta, és tömegközlekedéssel elment dolgozni. Másnap reggel – 2023. május 7-én 8 óra után – azonban a drótszamárnak már csak a hűlt helyét találta. A sértett haladéktalanul feljelentést tett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon, így a nyomozók és járőrök azonnal keresni kezdték a kétkerekűt. Többek között átnézték a környék térfigyelő kameráinak a felvételeit, és azok segítségével ráakadtak a tolvajra, aki nem volt ismeretlen a hatóság emberei előtt.

A járőrök azonnal felismerték a videófelvételen látható 25 éves jánoshalmi férfit, aki hajnali 4 óra 50 perckor lépett akcióba: eltörte a kerékpáron lévő lakatot, majd elhajtott a zsákmányával.

Az egyenruhások a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalt 9 óra 30 perckor elfogták és előállították. A kerékpárt a bűnelkövető a fészerben rejtette el, de az pillanatok alatt előkerült, és vissza is adták a tulajdonosának.

A tolvajt lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták. Ő jelenleg szabadlábon védekezhet, de a rendőrök vizsgálják, hogy további bűncselekmények lehetnek-e a rovásán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.