Feljelentőből gyanúsított

2017. 06. 11., v - 09:11
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eladta a rá bízott napelemeket egy férfi Gerdén.

Sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja és más bűncselekmények miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen a 46 éves gerdei férfi ellen, aki napelemek vásárlására kötött szerződést az áramszolgáltatóval, majd azok felszerelését követően egy magánszemélynek értékesítette a napelemek többségét. A férfi 2016. október 7-én tett feljelentésében még azt állította, hogy házába ismeretlenek törtek be, és onnan 7 500 000 forint mellett 112 napelemet is elloptak. A nyomozás során azonban kiderült, hogy valójában eladta az áramszolgáltatótó tulajdonát képező napelemeket egy 55 éves pécsi férfinak. A gyanúsítotti emellett nagy összegű biztosítást is kötött a napelemekre azért, hogy hamis feljelentésével nagyobb összeghez jusson. A biztosítási összeget azonban már nem tudta felvenni, mert a rendőrök időközben elfogták.

A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. ​


Kapcsolódó oldalak