Felkínálták, elfogadták

2023. 11. 30., cs - 09:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése nyomán hat emberrel szemben folytat büntetőeljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A hosszú hónapokon át tartó nyomozás megállapításai szerint különböző temetkezési vállalkozások vezetői és alkalmazottai számtalan esetben adtak át pénzt egy egészségügyi intézmény dolgozóinak, hogy azok megszegjék kötelezettségeiket. A halottkezelési dokumentációk kedvezőbb ütemezésével, ezáltal az elhunytak hűtési idejének csökkentésével volt kivitelezhető, hogy a temetkezéssel foglalkozó cég ügyintézési folyamatait jóval kedvezőbb feltételek mellett folytathassa le.

Alapos előkészületek után 2023. november 22-én több mint három tucat rendőr indult egyszerre a bűncselekménnyel kapcsolatban vizsgált emberek lak- és munkahelyeire. A kutatáson bizonyításhoz szükséges eszközöket foglaltak le, további információkat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a nyomozók hat embert előállítottak, és gyanúsítottként hallgattak ki, közülük egy férfit őrizetbe vettek.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya két emberrel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása, míg négyükkel szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.