Felszámolt bűnszervezet

2020. 10. 07., sze - 10:27
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Ceglédi Rendőrkapitányság által koordináltan közel 90 rendőr, mintegy harminc szolgálati autóval szállt meg több helyszínt Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Az érintett megyék főkapitányságain kívül a Kecskeméti, a Szolnoki, és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányág munkatársai, valamint a Ceglédi Járási Ügyészség vezető ügyésze is érintett volt abban a realizálásban, amelyet hónapokig tartó felderítő munka előzött meg. A bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő eljárás 2020. október 6-ára jutott abba a stádiumba, hogy megszervezhető és kivitelezhető volt a rajtaütés.

A hajnalban indított, egy időben, három megyét érintően, kilenc helyszínen végrehajtott akcióban megközelítőleg 90 rendőr, közel 30 szolgálati autóval, kutyákkal, digitális spektrométerekkel felszerelkezve vett részt.

A rendőrök 12 embert előállítottak, a gyanúsítottak száma jelenleg 11. Közülük két, az őrizetbe vett K. Róbert 42 éves, valamint K. Krisztián 30 éves jászkarajenői lakossal szemben előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

K. Róbert lakóhelyén és környékén árulta 500-1000 forintért a kristály fantázianevű új pszichoaktív anyag adagját. K. Krisztián szintén kristállyal kereskedett, 1000 forint/pakk áron.

Két előállítottat kábítószer birtoklása vétségével, egy jászkarajenői család három előállított tagját értékesítés miatt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsították meg.

K. Róbert kapcsolatai közül egy 38 éves csépai férfi beszerezte, egy 67 éves jászkarajenői férfi tárolta az illegális szert, egy 23 éves tiszakécskei férfi az eladásban segédkezett, egy 31 éves jászkarajenői férfi pedig a szállítmány mozgatásához szükséges járművet biztosította.

A rajtaütés helyszínein új pszichoaktív anyaggal szennyezett tasakokat, alufóliákat, csomagoló anyagokat, tucatnyi mobiltelefont és okos eszközt, közel 9 millió forint értékben gépkocsikat, laptopot, elektronikai berendezéseket, arany ékszereket foglaltak le.

Hat, köztük két őrizetbe vett gyanúsítottal szemben bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, három gyanúsítottal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, illetve két gyanúsítottal szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.