Féltékenységből rongálta meg vetélytársa autóját

2020. 08. 03., h - 07:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 47 éves nő a volt barátja új barátnőjének a kocsiján állt bosszút. A rendőrök vádemelést javasolnak az ügyben.

 

Egy 43 éves kecskeméti asszony tett bejelentést 2020. április 26-án 9 órakor a rendőrségen. Elmondta, hogy a tanyája udvarán álló autóját valaki megrongálta: a kocsi karosszériájának szinte minden elemén hosszú, mély karcolások vannak. A feljelentő arról is tájékoztatta a nyomozókat, hogy a szomszédja látta, hogy egy nő bemászik a kerítésen, illetve a feltételezett elkövető később üzent a károsultnak, miszerint reméli, hogy „így is élvezni fogja az autóját”.

A történetből kiderült, hogy a sértett jelenlegi párjának egy 47 éves helyi asszony volt rövid ideig a barátnője, aki bosszút akart állni, miután a férfi elhagyta. A nő ezért bemászott vetélytársa házának az udvarára, és egy ott talált csavarhúzóval az autóját összekarcolta, 270.000 forint kárt okozva ezzel áldozatának.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vagyonvédelmi Alosztályának munkatársai az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.