Feltörte a járművet
A mátraderecskei férfi ellen folytatott ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök.

Egyiküket, egy 27 éves férfit a kiérkező járőrök előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki.
A gyanúsított egy parkoló Suzuki személygépkocsi bal első ajtajának zárját kiszedte, a motorháztetőt felnyitotta és kiszerelte az akkumulátort, majd azt átrakta abba a járműbe, mellyel a helyszínre érkezett.
A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.