Felügyelet alatt újabb bűncselekményt követett el

2023. 12. 12., k - 09:55
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök értek tetten két férfit, miközben egy villamossági telephelyről színesfémet próbáltak ellopni.

Egy áramszolgáltató salgótarjáni telephelyének biztonsági őre tett bejelentést december 10-én éjszaka, hogy a raktárban mozgást észlelt.

Két férfi érkezett a telephelyre lopási szándékkal az éjszaka közepén. Átmásztak a kerítésen, és a telephelyen a magasfeszültségű áram vezetésére szolgáló huzalokból több métert összegyűjtöttek. A vezetékek egy részét a kerítésen kívül lepakolták, azonban közben a rendőrök is a helyszínre érkeztek. A közeledő szolgálati gépkocsi lámpafényét meglátva a két elkövető az épület mögé elbújt. A rendőrök azonban elfogták a 42 éves dunaharaszti és 45 éves solti lakosokat, előállították, és a nyomozók lopás bűntett miatt kihallgatták őket.

A fiatalabb elkövető már többször volt büntetve vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények miatt, elfogásakor is bűnügyi felügyelet alatt állt, ezért a hatóság tagjai őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.