Fenyegetőzött, őrizetbe vették

2014. 08. 31., v - 12:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy gödi rendezvényen fenyegette meg a résztvevőket egy 38 éves férfi.

Visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya V. Mihály 38 éves gödi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. augusztus 30-án 22 óra körüli időben átment a szomszédjában lakó és ott szórakozó csoporthoz. Elmondása szerint zavarta a 9 fős társaság hangoskodása, ezért egy fegyverrel vagy annak utánzatával és több henger alakú tárggyal fenyegetőzni kezdett. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt.

 

A férfit a helyszínre érkező járőrök elfogták, majd előállítást követően - őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. 

 

A további eljárást V. Mihály ellen a nyomozóhatóság szakértő bevonásával folytatja.


Kapcsolódó oldalak