Fiatal fiúknak fizetett a szexért két egri férfi

2023. 03. 27., h - 07:09
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyermekprostitúció kihasználása bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két egri férfi ellen.

A nyomozás eddigi adatai alapján az 58 éves K. F. és a 68 éves S. A. 2022 ősze óta két tizenéves fiúval, több alkalommal szexuális cselekményt végeztek, amelyért anyagi ellenszolgáltatást – készpénzt, mobiltelefont, cigarettát, energiaitalt - adtak nekik.

A gyanú szerint a férfiak az együttlétekről videó felvételeket is készítettek, amelyeket telefonnal illetve a lakásukban felszerelt kamerákkal rögzítettek.

Mindkét férfit 2023. március 22-én reggel fogták el a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai, majd előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket. A nyomozó hatóság továbbá kezdeményezte mindkét férfi letartóztatásának indítványozását, amelyet a bíróság az elmúlt hétvégén el is rendelt.

.

 

.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottak lakásaiban nagy számban foglalt le adathordozókat valamint kamerákat, az azon lévő felvételek elemzését folyamatosan végzik, így jelenleg nem zárható ki, hogy további fiatalok sérelmére is követték el bűnös cselekményüket a férfiak.

 

Az eset kapcsán is fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzésének vagy korai felismerésének fontosságára:

 

A gyermek elhanyagolásának, a rossz bánásmódnak, bántalmazásának jeleit – akár fizikai, érzelmi, vagy szexuális jellegű - azok a szakemberek észlelhetik elsősorban, akik napi kapcsolatban vannak a gyermekkel, ismerik a családot, a gyermeket (védőnő, bölcsődei gondozó, óvónő, pedagógus, pszichológus, orvos).

 

A gyermekvédelmi törvény (Gyvt. 17.§.) meghatározza azon intézmények, személyek körét, akik kötelesek egyrészt jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgálatnál, másrészt (gyámhatósági vagy rendőrségi) hatósági eljárást kezdeményezni a gyermek bántalmazása, súlyos elhanyagolása vagy egyéb más, súlyos veszélyeztető ok fennállása, vagy a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén. Jelzőrendszeri tagok például a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos, a családsegítő szolgálat, a köznevelési intézmények, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság.

 

A jelzés megtétele kapcsán nincs mérlegelési jogköre a veszélyeztetés, bántalmazás súlyosságát tekintve a jelzőrendszer tagjainak, a gyanú esetén is kötelesek jelzést tenni!

Ilyen jelzéssel és kezdeményezéssel bármely állampolgár és a gyermekek érdekeit képviselő társadalmi szervezet is élhet.

Ha a szülő vagy családtag szerez tudomást, vagy észleli a gyermek bántalmazását, ilyenkor legtöbbször azonnal megteszik a feljelentést a rendőrségen a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény vonatkozásában.

 

A rendőrség részéről a bűnmegelőzési, áldozatvédelmi feladatokon belül kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a jelzőrendszer tagjainak együttműködésére, a jelzések megtételére és a büntetőeljárások során a sértettek jogainak, érdekeinek érvényesítésére, személyes helyzetére, a másodlagos áldozattá válás elkerülésére.

A kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények, ezen belül a nemi erkölcs elleni bűncselekmények vonatkozásában azon túl, hogy az ilyen típusú büntetőügyek soron kívüliséget élveznek, kiemelt figyelmet fordítunk a sértettek védelmére, arra, hogy a büntetőeljárás gyermekbarát legyen, a sértettek megfelelő bánásmódban részesüljenek.

A különleges bánásmódot igénylő sértetteket – jellemzően a gyermekkorú sértetteket, vagy a nemi erkölcs elleni bűncselekmények sértettjeit - ugyanazok a nyomozók, rendszerint nők – hallgatják ki, szükség szerint biztosított a pszichológus jelenléte, valamint a különleges meghallgató szoba („gyermekmeghallgató szoba”) használata. Itt a gyermekek az életkori sajátosságaiknak megfelelő, ahhoz igazodó szobában, mint speciális kihallgató helyiségben kerülnek meghallgatásra. A rendelkezésre álló játékokkal és egyéb eszközökkel barátságos körülmények között, jó kapcsolatot kialakítva lehet őket meghallgatni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.