Fiatalkorú lánytól rabolt – elfogták

2025. 05. 05., h - 10:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi nyomozók egy helyi lakos közreműködésével találták meg a 41 éves férfit.

Május 3-án hajnali 2 óra körül két fiatal sétált hazafelé egy buliból Kiskunhalason, amikor egy ismeretlen követni kezdte, majd leszólította őket. A férfi öngyújtót kért, ám a lányok ezzel nem tudtak szolgálni, és mentek volna az útjukra, amikor az idegen fenyegető kijelentés kíséretében fiatalabb áldozata felé lépett, akit idősebb barátnője próbált megvédeni. Arrébb lökte az útonállót, aki erre megütötte őt, majd a 16 éves lányt átkarolva megpróbálta elvenni a táskáját, ami rövid ellenállás és bántalmazás után sikerült is. A rabló némi pénzt, igazolványokat, kulcsokat, valamint sminkes kellékeket zsákmányolt, majd sietve kereket oldott.

Az áldozatok az ijedtség ellenére jól megfigyelték a bűnelkövetőt, így a nyomozók egy nagyon jól használható személyleírás birtokában kezdhették meg forró nyomon az üldözést. A frissiben beszerzett kamerafelvételek és a széles körű adatgyűjtés meg is hozta az eredményét: a nyomozók találtak egy helybéli férfit, aki felismerte a feltételezett elkövetőt, akit a bűntény után alig 10 órával elfogtak és előállítottak. A táska is előkerült, ám a pénz már nem volt benne, azt a tettes kivette belőle és elköltötte.

A kiskunhalasi elkövetőt rablás bűntettével gyanúsítják. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak