Fiatalkorúakkal ment kecskét lopni

2016. 03. 24., cs - 08:10
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskét lopott egy 20 éves férfi három fiatalkorúval Szentesen. Ellene lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indult.

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik szentesi ingatlan udvarába a kerítés kibontásával jutott be négy helyi fiatal, akik két kecskét akartak eltulajdonítani 2016. március 22-én, 19 óra 30 perc körül. A tolvajokat a cselekmény elkövetése során megzavarták, ezért az egyik haszonállatot elengedték, majd távoztak a helyszínről.

A bejelentést követően néhány órán belül a szentesi rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves férfit és három fiatalkorú társát. A feltételezett elkövetőknél tartott házkutatás során a nyomozók az ellopott kecskét megtalálták, más, szintén lopásból származó vagyontárgyakkal együtt.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során elismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. A 20 éves férfi ellen kiskorú veszélyeztetése, valamint lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult. Őt a Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.


Kapcsolódó oldalak