Fiatalok törtek be egy dombóvári üzembe

2018. 06. 14., cs - 07:32
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást.

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két helyi, és egy bikali lakos ellen.

A 16 éves és a 18 éves fiatalember, valamint a 17 éves fiú a nyomozás adatai szerint 2018. április 12-én délután befeszítette egy régi dombóvári üzem épületének ajtaját azzal a szándékkal, hogy onnan lopjon. A riasztó jelzésére azonban mindannyian elmenekültek a helyszínről.

Az elkövetők a védelmi berendezésnek köszönhetően semmit sem tudtak elvinni az ingatlanból, csak rongálási kár keletkezett.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit és a két fiút, akik az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A Dombóvári Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.


Hírfolyam

 

Együttműködve vízen és szárazföldön

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület között köttetett meg az együttműködés.

 

Még mielőtt tragédia történhetett volna

A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.

 

A becsület szolgálatában

Budapest rendőrfőkapitánya dicséretben részesített három fővárosi rendőrt, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt.

 

Rács mögött a betörő

A szekszárdi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki májusban többször is lopott Bátán.

 

Ittasan vezetni veszélyes!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból.