Filmbe illő jelenet

2026. 02. 05., cs - 17:19
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei zsaruk rövid időn belül elfogták.

Egy szokványosan induló nap vált percek alatt váratlan, drámai események sorozatává. Egy édesapa február 4-én reggel kisgyermekeivel rutinszerű útjára indult Sülysápon. Míg a kisebbet a bölcsibe bevitte, a nagyobb a hátsó ülésen várt. Ezt látva, a pont arra sétáló 20 éves szentmártonkátai férfi azonnal az járó motorral otthagyott autóba pattant, és gondolkodás nélkül elhajtott.

Az apuka a bölcsőde előtt már csak a kocsi – és a gyermek – hűlt helyét találta. Hatalmas lélekjelenléttel hívta a segélyhívót, amelyet azonnali rendőri intézkedések követtek.

Mindeközben K. Milán elhagyta a települést, a kisfiúval együtt a szomszédos vármegye felé vette az irányt. Az ovist Úriban, 6 kilométerrel arrább 3 perc múlva egy bolt előtt tette ki és ott magára hagyta. Később az üzlet dolgozója hívta a rendőrséget azzal, hogy talált egy gyereket, aki elmondta neki, hogy „ellopták az autójukat”. A gyermekért az egyenruhások mentek, és a kaland után épségben hazavitték.

Az autó jeladójának bemerését követően a rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot az érintett rendőrkapitányságokkal, a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzésével pedig azonosították a kocsi mozgásának útvonalát. A lopott autó útja Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe vezetett, amit Újszászon találták meg, ahol a helyi zsaruk fogták el és állították elő a 20 éves K. Milánt.

A vezetéstől eltiltott gyanúsított ellen jármű önkényes elvétele és egyedi azonosítójellel visszaélés miatt indult büntetőeljárás. A nagykátai rendőrök tegnap este kihallgatták, majd őrizetbe vétele után kezdeményezték letartoztatását.

Nem ez volt az első autó, amit meglovasított, hasonló jellegű cselekmények miatt már több eljárás indult ellene.  

 

 


Kapcsolódó oldalak