Filmekbe illő üldözés folyt a belvárosi ház tetején

2023. 07. 10., h - 14:46
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Budapesten bujkáló körözött külföldieket fogtak el 2023. július 6-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály nyomozói a KR Bevetést Támogató Osztály (KR BTO) egységeivel közösen az Egyesült Államok igazságügyi szervei által átadott információk alapján.

Az amerikai nyomozószervektől kapott információk szerint feltételezni lehetett, hogy a két férfi közösen bujkál Budapesten. Pontos tartózkodási helyüket az NNI nyomozói azonosították és július 6-án ütöttek rajtuk a Podmaniczky utcai lakásban. A kábítószer-kereskedelem miatt körözött férfi elfogása elől a társasház tetejére mászva próbált egérutat nyerni a rendőrök elől. Menekülése nem tartott sokáig, a KR BTO egységei a tetőn utolérték és elfogták.

A lakások átkutatása során kábítószergyanús anyagokat találtak, amiért szintén felelősségre vonás várható.  

Mindkét férfival szemben az USA-ban bocsátottak ki nemzetközi elfogatóparancsot, egyiküket gazdasági, a másikat pedig kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt körözték. A gazdasági bűncselekmények miatt körözött 32 éves, ausztrál-indiai kettős állampolgár Milesh T.-t az Egyesült Államokban jogerősen 3 év 1 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A kábítószer-kereskedelem miatt körözött 25 éves, amerikai állampolgár Michael Andrew D. V.-t a rendkívül veszélyes és halálos fentanillal kapcsolatos bűncselekmények miatt keresték, a vele szemben kiszabható maximális büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés.

Mindkét férfit őrizetbe vették, kiadatásukról a későbbiekben döntenek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.