Fizetés nélkül akartak távozni

2018. 12. 24., h - 08:49
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nógrádmegyeri lakost hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. december 23-án a délutáni órákban tettek bejelentést, miszerint az egyik országos áruházlánc salgótarjáni üzletében lopáson tetten értek két személyt.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a biztonsági őrök által visszatartott 27 éves nógrádmegyeri férfi és 26 éves nógrádmegyeri nő több tízezer forint értékben egy televíziót, négy fűtőtestet, különböző gyerekjátékokat, és élelmiszereket tett a bevásárlókosárba, majd a termékek kifizetése nélkül a vevőszolgálati pultnál próbáltak távozni az áruházból.

Megállapítást nyert továbbá az is, hogy a két nógrádmegyeri lakos 2018. december 22-én ugyanezen módszerrel két televíziót tulajdonított el az áruházból.   

A rendőrök a férfit és a nőt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság épületébe előállították és két rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták.


Kapcsolódó oldalak