Fizetés nélkül engedte át a termékeket

2013. 08. 02., p - 07:57
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint az egyik zalaegerszegi áruház pénztárosa 2012. novemberétől kezdődően több alkalommal úgy engedte a vásárlóknak magukkal vinni a terméket, hogy nem fizettek értük. Az esetek többségében élelmiszereket - a többi között étolajat, cukrot, üdítőket, különféle húskészítményeket, gyümölcsöt, csokoládét -, tisztítószereket vittek magukkal fizetés nélkül a pénztáros ismerősei. A 19 éves lány a rendőröknek elmondta, hogy nehéz anyagi körülmények között él családjával és így próbált meg segíteni hozzátartozóinak. Elmondta azt is, hogy ő egyedül találta ki az egészet. 

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya több rendbeli, üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a zalaegerszegi S. Szimonettával szemben az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak