Fogolyszökés miatt őrizetben

2023. 01. 30., h - 11:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy bűnügyi felügyelet alatt álló nő szökött meg Debrecenben. A nyomozók néhány órán belül elfogták.

A Tevékenység-irányítási Központ jelzést kapott egy debreceni nyomkövetőről 2023. január 28-án hajnalban. Az eszköz egy 24 éves nőhöz volt rendelve, aki bűnügyi felügyelet alatt állt. A járőrök a GPS koordináták alapján, perceken belül megtalálták a nyomkövetőt, amit a nő levágott a lábáról. Azonnal hajtóvadászatot indítottak utána.

A nyomozók feltérképezték a kapcsolati hálóját és minél több információt gyűjtöttek be a lehetséges úti céljairól. Munkájuk pár órán belül meghozta az eredményt, Ibrányban találták meg a fiatal nőt.

A nyomozás adatai szerint a bűnügyi felügyeletes levágta a lábáról a nyomkövetőt, majd taxit hívott és egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyéig utazott. A bűnügyesek a mobiltelefonját is megtalálták, amit útközben dobott el azért, hogy ezzel is megnehezítse a rendőrök dolgát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya fogolyszökés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben. Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.