Folytatódik a nyomozás a bódvalenkei emberölésben

2022. 12. 28., sze - 11:59
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ügy részleteit Miskolczi István r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese közölte sajtótájékoztató keretein belül.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a rendőrök 2022. december 23-án elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint megölt egy bódvalenkei nőt a lakásán.

A 26 éves helyben lakó gyanúsított 2022. december 16-án az éjszakai-hajnali órákban kereste fel lakásán későbbi áldozatát, akitől pénzt akart kölcsönkérni.

A nő kopogtatás után, segítségkérés indokával engedte be a lakásába az általa ismert férfit.

Miután kiderült, hogy a gyanúsított pénzt akar kérni, a házigazda elmondta, hogy nincs pénze és hagyja el az ingatlant.

Vita alakult ki, majd a férfi felkapott egy kést, amivel többször megszúrta a nőt, aki a későbbiekben a helyszínen elhunyt.

Az elkövető ezek után átkutatta a lakást, de nem vitt magával semmit, hanem hazatérve elégette a bűncselekmény elkövetésekor viselt ruházatát.

A rendőrök elfogását követően kihallgatták és őrizetbe vették a gyanúsítottat, akit a bíróság letartóztatásba is helyezett, az ügy vizsgálata jelenleg is folyamatban van.

A nyomozás sikerességéhez nagy mértékben hozzájárult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködő más rendőri szervek, így a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenysége is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.