Forgalmas utcán nyúlt más zsebébe
Több mint százezer forintot lopott, pár órával később elfogták a rendőrök.
A nyomozás során megállapított adatok szerint Cs. József 44 éves pécsi férfi 2014. augusztus 20-án Pécsett, az uránvárosi piacon egy férfi nadrágzsebéből kivett egy zacskót, majd azzal elfutott. A zacskóban több mint százezer forint volt összehajtva, a sértett azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök két órával később a megadott személyleírás alapján igazoltatták az elkövetőt - a piac közelében egy kisbolt előtt - majd előállították a Pécsi Rendőrkapitányságra. Ellene szabadlábon hagyása mellett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A nyomozók 2014. október 6-án zárták le a nyomozást, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.