Fűrészt és élelmiszert lopott

2018. 02. 12., h - 10:11
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök egy 15 éves fiatalkorút gyanúsítanak.

A Tamási Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás bűntett gyanúja miatt.

Egy kisszékelyi nő tett bejelentést a rendőrségre, mert 2018. február 10. előtt ismeretlen tettes a házukhoz tartozó melléképületből ellopott egy fűrészgépet, valamint füstölt árut. Az elkövető a bűncselekménnyel közel 70.000 forint kárt okozott.

A rendőrök a nyomozás eredményeként házkutatást tartottak egy kisszékelyi lakóháznál, ahol a lopott fűrészt és az élelmiszereket lefoglalták. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi 15 éves fiatalembert. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Az ügyben a további eljárást a Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy gondoskodjanak vagyonbiztonságukról. A lopások jelentős része megelőzhető, ha intézkednek a lakóház, valamint a hozzá tartozó melléképületek zárásáról.

A kiskereskedelmi forgalomban már olcsón vásárolhatók különböző vagyonvédelmi biztonságtechnikai eszközök, amelyek alkalmazásával hatékonyan elriaszthatja a betörőket. A mozgásérzékelős lámpák, riasztók, vagy térfigyelők egyaránt jó szolgálatot tehetnek, de nem helyettesíthetik a jó állapotú kerítéseket, a kapukon és nyílászárókon lévő jó zárakat. Az eszközök megléte segíthet elkerülni a bajt, de csak akkor, ha használja is azokat. A technikai eszközöket aktiválja éjszakára vagy arra az időszakra, amikor nem tartózkodik otthon! Az ajtókat, ablakokat és a kapukat zárja be kulccsal, lakattal! Helyezzen ki jelzést arról, hogy az ingatlan védett! Értékeiről vezessen listát, amely tartalmazza a műszaki tárgyak sorozatszámát, egyedi azonosítóját is!

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válik, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón és az ingatlanon kívül várja meg a rendőrök kiérkezését!


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.