Füstbe ment terv

2014. 11. 20., cs - 09:08
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Menekülés közben egy családi ház kéményébe szórta a kábítószert egy férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást W. Bence 31 éves és A. Ármin 27 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 10-én Budapest XIII. kerületében az angyalföldi rendőrök igazoltattak egy autóst. Az ellenőrzés során jellegzetes, erős marihuána szag érződött az utastérből, ezért a helyi körzeti megbízottak átvizsgálták a járművet valamint az autóban ülő három férfi ruházatát. Az intézkedés alkalmával az egyenruhások kábítószergyanús anyagot találtak W. Bencénél, ezért előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök az eljárás során megállapították, hogy W. Bence egy XVIII. kerületi férfitől vásárolta a kábítószert.

Mikor a rendőrök megérkeztek a pestszentlőrinci címre, a kertes ház udvarában azonosították A. Ármint, aki a nyomozók láttán visszafutott a családi házba és a padlásra menekült. A padlásról a háztetőre, onnan pedig a szomszédos ház tetejére mászott és a kezében fogott műanyag zacskó tartalmát - vélhetően kábítószert - beleszórta a kéménybe.

A. Ármin a rendőrség többszöri felszólítása ellenére sem jött le a háztetőről, ezért a nyomozók felfeszítették a padlás bezárt ajtaját. Ekkor a gyanúsított lemászott a tetőről és az eltorlaszolt padlásajtót kinyitotta. A nyomozók - az ingatlan tulajdonosának segítségével - a kéményt lebontották és a beleszórt anyagot összegyűjtötték. A gyanúsított lakóhelyén házkutatást tartottak, ahol nagyobb mennyiségű kábítószergyanús anyagot és kábítószer termesztéshez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. A férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságára előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

A két férfival szemben a további az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.


Hírfolyam

 

Őrizetbe vették a bántalmazót

A gyanú szerint egy 39 éves férfi megverte és bezárta egy lakásba a barátnőjét Debrecenben. A bűnügyi igazgatóság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

 

Közös ellenőrzés a BKK-val

A buszsávok szabályos használatát ellenőrizte 2025. április 29-én és 30-án a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

 

Több mint nyolcezer adag

A sátoraljaújhelyi nyomozók három dílert vettek őrizetbe a DELTA Program keretén belül.