Garázdálkodott

2016. 03. 13., v - 05:07
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

24 óra alatt fejezték be a nyomozást a ceglédi rendőrök.

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. Sándor 45 éves szolnoki lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. március 10-én 10 óra 30 perc körüli időben jelent meg egy ceglédi intézmény épületénél, ahová ittas állapota és a nála lévő kutya miatt nem engedték be.

A 45 éves gyanúsított ekkor a bejárati ajtót, majd az ablakon lévő redőnyöket ököllel ütni kezdte, az ajtót rugdosta, melynek alsó része ettől beszakadt.

Az épületben lévő személyekkel – trágár szavakat használva – kiabált, ezzel a bent tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltett.

A járőrök S. Sándort a helyszínen elfogták, majd a Ceglédi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság befejezte, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak