Garázdaság
Újpesti munkahelyén fenyegette meg volt élettársát a férfi.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. József 41 éves budapesti lakos ellen.
A férfi a gyanú szerint 2014. január 4-én 19 óra 30 perckor megjelent volt élettársa Budapest IV., Árpád úti munkahelyén azért, hogy korábbi sérelmeit megbeszélje a nővel. K. József bement a vendéglátóhelyre, ahol fogyasztani akart, de a pultosként dolgozó sértett nem szolgálta ki és távozásra szólította fel. A volt élettárs ekkor egy pulton lévő korsót lelökött a földre és nyomatékosan felszólította a sértettet, hogy szolgálja ki.
A sértett a kérésnek nem tett eleget, ezért a gyanúsított egy nála lévő kést dobott át a pult fölött úgy, hogy az a nő mellett a falnak csapódott, de sérülést nem okozott. Ezt követően K. József távozott, de a kijáratnál az ablakot védő rácsba rúgott, amelytől az üveg kitört.
A BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányságának járőrei rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ahol a férfit elfogták. Az újpesti rendőrök K. Józsefet előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.
A férfival szemben a további eljárást szabadlábon hagyása mellett a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.